KORMÁNYABLAKOS BUSZ ÉRKEZIK

LETÖLTHETŐ FÁJLOK

Kapcsolódó dokumentumok

KORMÁNYABLAKOS BUSZ ÉRKEZIK! 

2021. június 11-én (pénteken) reggel 9 -11 óra közötti időpontban fogadja az ügyfeleket. 

A Szigetcsépi Polgármesteri Hivatal parkolójában a kormányablakban intézhető ügyköröket

tudják itt helyben elintézni!


Elsősorban az óvodások közül a nagycsoportos gyermekek, valamint az 8. osztályos gyerekek diákigazolvánnyal való ellátását tűztük ki célul. Ez egy illetékmentes eljárás.

Ezen kívül szívesen intézünk a helyszínen személyazonosító (személyi) igazolványt, útlevelet, ügyfélkaput, jogosítványt. Más ügyekben pedig igyekszünk tájékoztatást nyújtani.

Az útlevél és a jogosítvány ügyintézése bizonyos esetben illetékköteles ügyintézést vonz maga után, ami azt jelenti, hogy vagy bankkártyával a helyszínen, vagy csekken (postára kell menni) lehet rendezni.


A diákigazolványhoz szükséges

- meghatalmazás (1 szülőtől), csatolok nyomtatványt

- a gyermek érvényes személyi igazolványa + lakcímigazolványa (a személyi ig. helyett az érvényes útlevél is elfogadható)

- a gyermeket le kell fotóznunk.


Azoknak a gyermekeknek, akiknek nincs érvényes okmányuk, alap esetben mindkét szülőnek ott kell lennie az ügyintézésnél, DE kiküszöbölhető az alábbi módon:

- 1 szülőnek mindenképp ott kell lennie az ügyintézésnél, személyes okmányai is kellenek az ügyintézéshez

- a másik szülőtől hozzájáruló nyilatkozat kell, csatolom

- a gyermek lakcímigazolványa

- a gyermek (lejárt) személyi igazolványa

- a gyermeket le kell fotóznunk.


Iskolásoknak

  • okmányiroda által készített fotó a gyermekről
  • a gyermek érvényes okmányai (személyi igazolvány vagy útlevél + lakcímigazolvány)
  • ha a gyermek még nem töltötte be a 14. életévét, akkor egyik szülő érvényes okmányai (személyi igazolvány, vagy útlevél, vagy vezetői engedély + lakcímigazolvány) VAGY meghatalmazással a meghatalmazott személyes okmányai (aki lehet egy pedagógus is)
  • 14. év felett a gyermek egyedül intézi ügyét


SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY

  • okmányiroda által készített fotó a gyermekről
  • lakcímigazolvány
  • a gyermek személyi igazolványa
  • a gyermek érvényes okmányai (útlevél)
  • 14. év alatt mindkét szülő személyes megjelenése esetén érvényes okmányaik (személyi igazolvány, vagy útlevél, vagy vezetői engedély + lakcímigazolvány)
  • egyik szülő esetén a fenti okmányok + a másik szülő írásos hozzájáruló nyilatkozata
  • 14. év felett a gyermek egyedül intézi ügyét


Előző cikkIskolai beiratkozás közlemény
Következő cikkHÁZHOZ MENŐ CSOMAGOLÁSI ÉS ZÖLDHULLADÉK 2021. - II. FÉLÉVI SZÁLLÍTÁSI REND